Arcfiatalítás módszereti – Történeti visszatekintés

A kozmetika és az arckezelés története szintén olyan régi, mint az emberiség története.

Elmondhatjuk, hogy már ősidők óta közkedvelt téma volt a bőr ápolása és az arc szépítése.

I.e. kb. 1500-ban írták az Ebers-féle papirusztekercseket, mely tekercsek azt bizonyítják, hogy a kozmetika bölcsője Egyiptom volt. Előszőr itt használtak kozmetikai szereket, a kasztok megkülönböztetésére. Egy előkelő egyiptomi nő szépségápolása: haját olajjal kente, ajkát pirosította, kéz és lábkörmét pirosra festette, szempilláját feketítette.

Kleopátra idejéből származik az egyik legrégebben megírt szépségápolási útmutató, ahol különféle szépítkezési receptek is megtalálhatóak.  A kiásott kő domborművek, és a több ezer éves dokumentumok is bizonyítják, hogy hogyan sikerült eltüntetniük az öregedés jeleit, és hogyan simították ki a ráncaikat. Manapság találkozhatunk számos olyan szerrel is a modern kozmetikában, amit már 3-4 ezer évvel ezelőtt is használtak. A kenőcsök és a sminkek voltak a legnépszerűbb kozmetikai szerek. Ezeket rúd alakban készítették, a meleg zsiradékot festékkel összekeverték és növényi szárakba öntötték.

Az egyiptomi kozmetikai szerek a zsidó kereskedők által eljutottak a görögökhöz, majd a rómaiakhoz is. Ők a kozmetikai szerek hatékonyságát még jobban tökéletesítették. Kenőcsöket készítettek marha- és birkafaggyúból, ricinus- és mandulaolajból. A sminkekhez pedig kormot, cinóbert, égetett hangyatojást és elefántcsontot használtak.

A tisztálkodási kultusz kiemelkedő volt e korban a gazdagabb családoknál.  Főleg az epertej és a szamártej fürdő, mely a bőrt bársonyossá és lággyá tette. Feltalálója Néró felesége, Poppea volt. Az ókor egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb orvosa Galenus volt, aki tudományosan vizsgálta a kozmetikumokat és hatásait. Mandulatejből, méhviaszból és rózsavízből állított elő termékeket. Manapság ezeket Galenus viaszának is nevezik.

A bizánci császárságban a szépségápolás tovább fejlődött. Theodora bizánci császárnőt kékesfekete hajjal, festett pillákkal és lakkozott körmökkel ábrázolták. Ez azt jelentette, hogy továbbfejlesztették a kenőcsöket, a sminkeket, megjelentek a hajszínezések, illetve tovább folytatódott a tisztálkodási kultusz – főleg a fürdőkultusz -, amely az előkelő és gazdag családok életmódjának természetes velejárója volt.

Mint ahogy a Biblia írja, a zsidó nép is alkalmazta az arc- és testápolást. Ismerték a levendula-, rózsa-, ricinus olajat, voltak balzsamligeteik és mirhahegyeik.

A középkorban a kozmetikai szerek fejlesztése, és a kozmetika fejlődése az arabokhoz kötődik. Ők készítettek először szappanokat (hamu-főzetből, kálium- és nátrium karbonátból, zsiradékokból), és ők fejlesztették ki a tartós hajfestéket.

Az eddig kialakult tisztálkodási kultusznak a kereszténység vetett véget, mely egy időben bűnös és megvetendő cselekednek titulálta a tisztálkodást. Elhagyták a testápolást, mellőzték a rendszeres fürdőzést, és egyre kevésbé volt fontos az embereknek az egészséges élet. Mindez pedig azzal járt, hogy egymás után alakultak ki a járványok, hatalmas emberáldozatokat okozva.

Fellendülést a középkori Itália hozott, ahol olyan kenőcsöket fejlesztettek ki, ami saját nedvében párolt alma pomádé volt szegfűszeggel, uborkával és fahéjjal. Emellett illatos vizeket és parfümöket készítettek, hajfestő, hajszőkítő szereket alkottak, illetve alkalmazták a pasztákat is, főleg búza- és rozslisztből.

A franciák is nagy hangsúlyt fektettek az arc ápolására. Tejből, rizslisztből és mandulakorpából készített pépet használtak, melyet ibolyavízzel mostak le, majd vászonruhával takarták le az arcot. A szőrtelenítés előszobája is ez a nemzet volt, ugyanis Szép Fülöp udvari orvosa részletesen írásba foglalta a szőrszálak végleges kiirtására használt módszereket. Ezeken kívül ez az orvos készített kenőcsöket, púdereket, hajápoló készítményeket és arcfestéket is az udvarban élő előkelő hölgyeknek.

XV. Lajos korában, az udvarban használtak legtöbb kozmetikai készítményt és illatszert Franciaországban. Ekkor került divatba a szépségtapasz is (pattanások eltakarására), melyeket fekete taftból készítették, illetve ekkor kezdték el alkalmazni a szépítő maszkokat (főleg éjszakára), az arc ráncos részeire, melyek a következőkből álltak: fehér liliomhagymák összezúzva, kisajtolt lé, méz, viasz.

A 18. század végén Angliában is elterjedtek a kozmetikai cikkek, melyekre az úri nők hihetetlen összegeket költöttek.

A 20. század elején a természetesség kap szerepet. Ekkor fejlesztették ki a tápláló arckrémeket, a tonikot és az arclemosókat, illetve a napvédő krémeket.

Az 1940-es évektől a hölgyeknél fontos lesz a sminkelés – melyet a mozi őrület, a filmsztárok másolása váltott ki – és amely arra buzdította a kozmetikai cégeket, hogy minél több féle terméket fejlesszenek ki és adjanak el. Rengeteg cikk és szer került hirtelen a piacra. A 70-es évektől megjelennek a sminkkészítmények között a csillogó és a rikító színű festékek is.

A 90-es években a szappant felváltja a tusfürdő, habfürdő. A krémeknél pedig rengeteg nappali és éjszakai szemránckrém kerül a forgalomba.

Napjainkban a szépségipar rohamos fejlődésének lehetünk tanúi. Sorra jelennek meg az új termékek, és az új technológiák. Kiválóan alkalmasak a legkorszerűbb módszerek arra, hogy szebb legyen a bőrünk és éveket fiatalodjunk, hisz természetesen mindenki a szép, vonzó megjelenésre törekszik, valamint az ápoltság, kifinomultság és a harmónia megtartása.

Megfigyelhető az a tendencia is, hogy kezd előnyben részesülni a természetes alapanyagok használata a kezelések során.

És ne felejtkezzünk el a férfiakról sem – még akkor sem, ha a közmondás úgy tartja, hogy elég, ha egy férfi egy fokkal szebb, mint az ördög, – mert az ő bőrük is magán viselheti a környezeti ártalmak, a stressz, a dohányzás, a napsugárzás káros következményeit. Az ő bőrük is lehet száraz, ráncos, élettelen. Ezért nekik is szükségük van férfi kozmetikára, arckezelésekre, arcfiatalítási beavatkozásokra, hogy az igényesség és ápoltság jegyeit hordozzák magukon.